Az acne (pattanás) a faggyúmirigyek krónikus gyulladásával járó gyakori betegség, mely elsősorban a faggyúmirigyekben gazdag területeken (arc, mellkas, hát felső része) jelentkezik. Enyhébb formában csak mitesszerek és kevés gyulladásos pattanás látható, súlyosabb formában több a gyulladt pattanás (acne papulosa), s van olyan forma is, ahol a fájdalmas gyulladásos göbök következtében hegek alakulnak ki. Multifaktoriális betegség, ami azt jelenti, hogy kialakulásában számos tényező játszik szerepe. Köztük az egyik legfontosabb az androgének (férfihormonok) szerepe.Minden ember termel női és férfi hormont egyaránt, természetesen nemek szerint eltérő arányban. Általában akkor jelennek meg az első pattanások, amikor elkezdődik a nemi hormonok termelődése, tehát a pubertás elején.
Az acne azonban nem csak a pubertáskorra jellemző, fiatal felnőtt korú nőkön is megjelenhet, ugyan általában enyhébb, de nehezebben kezelhető formában. Ilyen esetekben azonban gyakrabban fordul elő, hogy valamilyen hormonális eltérés áll a háttérben, ezért nagy jelentősége van annak, hogy társulnak-e a bőrtünetekhez egyéb, férfihormon-túlműködésre utaló tünetek, pl. férfias típusú szőrösödés (hason, mellek körül, állon) vagy hajhullás. Hátterében gyakran polycystás ovárium áll.
A helyi kezelés során alkalmazott kenőcsök hatóanyagait az alapján választjuk ki, hogy milyen tünetek uralják a klinikai képet. Ha a komedok (mitesszerek) vannak túlsúlyban, akkor az a fő cél, hogy segítsük a faggyú kijutását a kivezetőcsőből. Erre a faggyútermelést csökkentő, a hámlasztó és faggyúoldó szerek alkalmasak; ezek képezik általában a drogériákban kapható szerek hatóanyagait. Ha a komedók mellett gyulladt pattanások is vannak, akkor a fenti szereket antibakteriális hatásúakkal kell kiegészíteni. Bizonyos intenzív kozmetológiai kezelések is hatékonyan alkalmazhatók az acne papulosa kezelésében, ilyen például a kémiai hámlasztás.
A külső kezelésre nem reagáló acnéban, illetve, ha az arcon kívül a háton, a mellkason vagy a karokon is megjelennek a tünetek, indokolt a belső kezelés.
Középsúlyos acne esetén gyakran alkalmazunk 2-3 hónapos antibiotikus kezelést, amit kifejezetten erre alkalmas gyógyszerekkel végzünk. Középsúlyos és súlyos acne (gyulladásos tünetek az arcon kívüli régiókban, illetve hegesedés esetén) esetén indokolt lehet az isotretinoin (sokan az első forgalomba kerülő
gyógyszer alapján Roaccutan néven ismerik) alkalmazása. Ez egy A-vitamin származék, tehát nem antibiotikum, nem hormon (ez gyakori félreértés a szerrel kapcsolatban). A kúra kb. féléves gyógyszerszedésből áll, a pontos időtartamot és az adagolást a testsúly és egyéb szempontok figyelembe vételével az orvos egyénileg számítja ki. A kúra tehát nem a tünetek megszűnéséig (ez általában 2-3 hónap) tart, hanem addig, amíg a kiszámított összdózist be nem szedik, ugyanis így lehet a tartós, a legtöbb esetben végleges tünetmentességet biztosítani. Ha intenzív gyulladással jár az acne, gyakran hegek hátrahagyásával gyógyul Az acnés hegek kezelésében hatékony módszer bőr mélyhámlasztása. 
